Szép jó estét Mindenkinek!:)

Csapjunk is bele rögtön a közepébe...

Múlt hét szerdától a Vanilla London másik üzletébe helyeztek át, amitől eleinte eléggé paráztam, ugyanis mivel kicsi az üzlethelyiség (a camdeni Vanilla méretének max. negyede), ezért ez ilyen egy emberes munkahely - szóval úgy kellett mennem már szerdán, hogy tök egyedül leszek. Egyedül nyitok, egyedül zárok, napközben egyedül kezelem a pénztárgépet, könyvelek, raktározok, fogadom a telefonokat, foglalkozok a vásárlók minden gondjával-bajával. Mindezt úgy, hogy előtte még csak nem is voltam ebben az üzletben, azt sem tudtam, hogy hol találom a különféle kapcsolókat... Nagyjából mindent leírtak, de azért majdnem elkapott a pánikroham, amikor reggel nem nyílt egyik ajtó sem (se a kulcsos, se a kódos), a pénztárgépet sem sikerült kinyitnom, meg úgy összességében semmi nem jött össze... Az üzlet hátuljában vannak viszont az irodák, ahol a tulajok többnyire dolgoznak, és még nemigen sikerült kiigazodnom rajtuk, szóval kicsit stresszes volt a helyzet eleinte. Azóta azért már nagyjából beleszoktam, miután lehúztam ott egymás után hat 9 órás napot. Nagy előnye a másik üzlettel szemben, hogy van szék (!!), amire le is lehet ülnöm (!!!), nem kis dolog... Valamint a hétvégés műszakok rövidebbek (nem 10 órásak). Viszont kint van Finchley-ben, ami úgy kb a világ vége, 2-3 busszal kell mennem, és mindegyik csak negyed-félóránként jár. Valamint nincs igazán ebédszünet, mint Camdenben, mivel egyedül vagyok, és nem hagyhatom ott a boltot - de azért ehetek persze, hátul a konyhában, csak figyelnem kell, hogy csilingel-e a kis csengő az ajtó fölött. És már fejből nyomom lassan Adele, Ciara, Lana del Rey és Shakira összes számát... (Állandóan ugyanaz a lista megy az ipodról, nincs túl nagy választék sajnos.) És már vagy 20 soron végiggondoltam az egész életemet... Ugyanis nem panaszkodhatok, bőven van időm gondolkodni. Mivel ez egy városszéli kis bolt, nemigen jár arra egy turista sem, csak helyiek, és ők is csak eléggé elvétve. Simán eltelik akár 2-3 óra is úgy, hogy senki nem jön be, én meg csak nézek ki a fejemből, vagy Rolling in the deep-et énekelgetek magamban...

Viszont az elmúlt néhány nap alatt (nagy ráérésemben) sikerül összeállítanom egy listát a különféle vásárló-típusokról. Legalábbis az én nézőpontomból. Íme...

1. A lelkiismeretes

Aki még azért is elnézést kér, hogy fel kellett állnom a székből, amikor ő belépett az üzletbe, és ha meg is mozdít egy vállfát/övet, gondosan visszaigazítja, nehogy bármi munkám legyen miatta.

2. A tornádó

Az előző ellentéte, aki beviharzik az üzletbe, minden egyes ruhát külön kirángat, megmozgat, körbemegy így a helyiségen, majd rögtön távozik is (nem próbál fel semmit, nem vesz semmit). De ő legalább gondoskodik róla, hogy utána negyed óráig ne unatkozzak.

3. A süket-néma(-vak?)

Aki köszönés nélkül lép be az üzletbe, amikor hangosan ráköszönök, akkor sem reagál, úgy járja végig a kb 4x4 méteres üzlethelyiséget, hogy rám se néz, majd ugyanúgy köszönés nélkül távozik. (Annak ellenére, hogy amikor már közeledik az ajtó felé, én tisztán és érthetően utána szólok, hogy "thank you, bye, have a nice day!") Más szóval úgy is mondhatnánk, hogy bunkó.

4. Aki a stylist-jának gondolok

Őket igazából nagyon bírom. Kikérik a véleményem, hogy melyik ruha illik hozzájuk jobban, milyen kiegészítőket ajánlok a szerelésükhöz, illetve mit kellene felvenniük egy közelgő esküvőre/bulira/első randira.

5. Storyteller (a nagy mesélő)

Aki csak azért jön be az üzletbe, hogy elmesélhesse élete történetét. Kezdve onnan, hogy miért nem házasodtak össze a barátjával 3 éve, meg hogy jött a gyerek, aztán meghalt az anyukája, és a szülei szabók voltak, és hogy pont most esett át egy valamilyen gyomortükrözéses műtéten. Persze a hegeket is kérdés nélkül megmutatja. (Nem vicc.)

6. A szerencsétlen

Akit nagyon szeret Murphy. Vagy nagyon utál. Aki képes kiválasztani azt a 3-4 árucikket a boltból, ami hibás/utolsó darab/nem, nincs más színben/túl kicsi/nagy. És bármit kérdez, én csak azt tudom mondani, hogy "I'm really sorry...".

7. A problémás

Akinek nem elég a kínálatunk, vagy nem úgy, nem akkor, a managerrel akar beszélni, vagy kiharcolja, hogy felhívjak valakit telefonon, aki tud válaszolni az értelmetlen kérdéseire, vagy áthozat ruhát/táskát a camdeni üzletünkből, mert ő nem tud megtenni oda egy negyedórás utat. Inkább vár rá egy hetet, amíg megérkezik. No problem.

8. Az alkudozós

Aki azt hiszi, hogy piacon vagyunk, és alkudozni akar az árból. Rajta van a cetlin, hogy 34 font. Ő ad érte 20-at. Többször elmondom neki, hogy nem adhatok belőle kedvezményt. Oké, akkor 25-öt. Reménytelen... (És naponta akad legalább egy ilyen.)

9. A normális

Aki köszön, visszamosolyog, kedves, udvarias, nem dúl fel mindent, esetleg még vesz is valamit. És én úgy érzem, hogy máris megérte bemenni dolgozni.

+1. A kimonós csávók

Tudniillik a tulaj házaspárnak (kínaiak vagy japánok) vagy szemben egy japán sushi étterme, és a férj többnyire ott tartózkodik. És időnként elromlik a kártyaolvasójuk. Ilyenkor átküldi az egyik kimonós pincért/szakácsot, hogy szaladjon át érte. Ha meg nekem kell, mert egy vásárló bankkártyával szeretne fizetni, fel kell hívnom a tulajt, hogy küldje vissza, legyen oly szíves. És már rohan is a kimonós ürge. Vagy maga a tulaj. Szintén kimonóban. Hogy lehet így komolyan venni...

A hétvégén majd még jelentkezünk, addig is szép napokat Mindenkinek!:)

Hétfőn-kedden megint szabadnapom volt (tudom, hogy már úgy tűnik, mintha egyfolytában szabadnapjaink lennének, de nyugi, dolgozunk eleget). Hétfőn nagy programom volt: kitakarítottam a konyhát! De ilyen mélytakarítást képzeljetek el, gumikesztyűvel és 10 liter domestosszal... Egy élmény volt. Meg kb. 3 óra hossza. De még a kuka is olyan tiszta lett, hogy enni lehetne belőle... A sütőről meg kiderült, hogy eredetileg átlátszó az üvege. Fantasztikus.

A keddi nagy program az volt, hogy felkerekedtünk, és elmentünk az IKEÁ-ba!:) Zavart már mind a kettőnket, hogy még mindig a bőröndökben vannak a ruháink, mert sok a cuccunk, és nem férünk el, és ha már megszépült a konyha, dobjuk már fel egy kicsit. Így átszámoltuk a pénzünket, és kigazdálkodtunk egy komódra valót. És végre IKEÁ-ztunk... :) Nekem ez Budapesten is mindig egy külön program volt, pedig többnyire nem vettem semmit. Ez az IKEA meg echte olyan volt, mint a budaörsi IKEA, nagyon kis cuki volt... :D Végignéztünk minden showroomot alaposan, elképzeltük a leendő lakhelyeinket.

Persze a kinézett komód közel sem volt olyan tetszetős élőben, mint online, és még drágább is volt, viszont teljesen beleszerettünk egy fehér magas könyvespolcban, ami csak 17 font volt! Pedig magasabb, mint én. Na igen, de amikor fejben elképzeltem, hogy hogy visszük haza a vásárolt bútort, én még komódban gondolkoztam, és azt hittem, hogy csak a súlyával kell megbirkóznunk, a méretével nem... Na hát rosszul hittem... Szegény 180 centi magas/hosszú (attól függ, hogy nézzük) csomaggal azért meggyűlt a bajunk. A parkolóban még eligazított minket egy kedves brit bácsi, hogy szinte egészen a buszmegállóig eltolhatjuk kocsin a csomagot, és még gyorsan előadta a 2 mondatos magyartudását is (Jó napot és jó reggelt), nagyon aranyos volt!:)

Na és jött a busz... Egy két kép:

 No problem, megoldottuk, még egy átszállással is, bár kicsit aggódtam, hogy valamelyik sofőr leparancsol minket a buszról ekkora csomaggal... :D Meg biztos vicces látványt nyújtottunk az utcán, ahogy cipeltük haza ketten elfektetve...

Még el kellett ugranunk Camdenbe utána a munkahelyemre, meg este még beszéltem a családdal is, így már elég késő lett, de Nóri mondta, hogy szereljük össze...:D Viszont én már előző este azt is kitaláltam, hogy hogy lehetne átrendezni a szobánkat úgy, hogy sokkal nagyobb terünk legyen, és addig nem szerelhettük össze, amíg nem rendeztük át a dolgokat... Így hát neki álltunk halkan bútorokat tologatni este 10-11-kor, meg ismételten "mélytakarítani". Aztán még éjfélre gyorsan összedobtam a polcot is... Annyira szép lett a szobánk, hogy az nem igaz... :D Legalábbis nekünk mindenképpen!:) Íme a kész remekmű (a hátlap még nincs rászögelve, nem akartunk nekiállni kopácsolni éjfélkor, pedig mennyire örültek volna nekünk a lakók...):

Hát nem gyönyörű??:D Az első saját bútorunk, tiszta megható... :D:D

Szóval teljesen új szobánk lett, nagy térrel (pedig több lett a bútorunk), igyekszünk tenni a jó közérzetért, vagy mi. :)

Most viszont megyek, sok munka van még a héten, ráadásul mondhatni új helyen vagyok, holnap-holnapután mesélek róla majd még egy külön posztban...

Addig is take care, üdvözlünk mindenkit, 3 hét múlva ilyenkor otthon leszünk!!:)

Jó éjt!:)

Üdv ismét!

Ma megint több bejegyzést kaptok, le vagyok maradva, nehéz összegyűjteni az energiát ehhez a blogíráshoz...

Szóóóóval, pénteken mindkettőnknek szabadnapja volt, és... Oké, a további történetmesélésekhez a lakótársaknak álneveket fogok adni (meg ne sértsem a személyi jogaikat, meg hasonlók), mert már én sem tudom követni a sztorikat úgy, hogy az egyik lakótárs, meg a másik, meg a harmadik, meg akit két bekezdéssel ezelőtt említettem... Szóval, van egy relatíve új lakótársunk, aki a Favágó nevet kapta (don't ask). Sajnos szegény Favágóra rájött a nagytakaríthatnék péntek reggel (a szabadnapunkon, amikor végre alhattunk volna, ameddig akarunk), és arra ébredtünk, hogy valaki ledobja a szobánk ajtaja előtt a porszívót nagy csattanással, aztán nekiáll porszívózni. Ez van, ha 9 ember lakik egy házban... Azért gyorsan tisztáztuk, hogy mindenkinek más a napirendje, van, aki hajnalban kell, van, aki hajnalban ér haza munkából, szóval ne reggel takarítsunk. Max seprűvel. Vagy ronggyal. Ami nem zúg.

Utána viszont már jobban telt a nap. Egy másik lakótárs (legyen mondjuk... Coffeeboy.) kitalálta, hogy ha már ennyiünknek van egyszerre szabadnapja, grillezünk egyet a hátsókertben. Áthívta néhány barátját is, bevásároltak, csináltunk salátákat, és nekiálltunk sütögetni (oké, mi csak néztük). Jó szabadnapos program volt.

A hétvégét végigdolgoztunk 10 órás műszakokkal, viszont ez a Camden... Az elmúlt héten két ebédszünetemben is elkérték a számomat. Azalatt az 5-10 perc alatt, amíg ott üldögéltem, megtalált először Ken, egy afroamerikai srác, egy másik szünetemben pedig 2 francia pasi - velük jól eldumáltam (ők is olasznak néztek... Vagy franciának. Az jó, ha 2 francia azt mondja rám, hogy kinézetre francia vagyok...?), de nem egészen az én korcsoportom voltak... :D A második eset után, mikor visszamentem, Giulia (egy olasz munkatársam) azzal a kérdéssel fogadott, hogy "na, most hányan kérték el a számomat?", mondom csak egy... De persze nem egy szép kék szemű angol srác, na majd legközelebb...

Jönnek még mindjárt a további posztok is, sorry... :D

See ya!:)

Szép jó estét ismét!

Szóval a hét eddigi napjairól... A hét első fele igencsak nehézkes volt, mivel ugyebár nem túl sokat aludtunk a hétvégén, és utána én pl. még a hétfőt-keddet is végigdolgoztam. De szerdán végre már offom volt, így elkísérhettem Nórit az NI-number (National Insurance Number) interjújára (a magyar TB szám és adószám keveréke nagyjából). Be sajnos nem mehettem, így csak kint ültem az épület előtt egy fél órát, amíg ő egy kedves brit bácsival lefolyatta az interjút (illetve vele folytatták le?). Remélhetőleg jól ment, most várhatjuk, hogy megküldjék postán az NI számát. Utána elmentem vele az Oxford Street-re, ő elment dolgozni, és meg a Victoria and Albert Museum felé vettem az utamat.

Már kétszer futottam neki ennek a múzeumnak, de mindig csak egy szűk negyed-fél órám volt rá, sosem tudtam végignézni igazán, így hát gondoltam, hogy három a magyar igazság... És hát egyéni rekordot döntöttem - több, mint 2 és fél órát töltöttem el egyetlen múzeumban. Én általában az a rohanós-múzeumlátogató vagyok, de itt nem tudtam rohanni, magamba kellett szívnom az egész hely hangulatát... Maga az épület is gyönyörű, de a kiállítás meg kifejezetten szép. Főleg azok a helyiségek tetszenek, amik be vannak rendezve egy-egy bizonyos stílusban, és az ember csak beül oda, és elképzeli, hogy visszautazott az időben. Például volt egy bálterem, gyönyörű, aranyozott, tükrös falakkal, függönyökkel, faragott mennyezettel, freskóval, csillárokkal... És amikor beléptem, teljesen üres volt a terem. Volt ott egy pad, amire le lehetett ülni, és én ott ücsörögtem egy jó ideig - tök egyedül. Iszonyat feelinges volt... Az ékszerkiállításuk is elég híres (és persze lányoknak különösen ajánlott!), de tényleg van ott mindenféle: régi bútorok, szobrok, kovácsoltvas műalkotások, ruhák, kínai és japán porcelánok... Hamar elrepült az a bő két óra.

Utána elmentem a közeli Hyde Parkba, és keresztbe végigsétáltam rajta. Olyan hatalmas a park, hogy amikor a közepén jártam, már a kocsikat sem hallottam, mindenfelé csak mezőket és fákat láttam, olyan volt, mintha vidéken lennék. A tóban szürke gémek, kacsák, hattyúk (rosszabb esetben kutyák is), a tó végében pedig volt egy kis kert szökőkutakkal és virágokkal. Most megint néhány kép következik, a vizuálisabb típusoknak... :)

Elkanyarodtam a Peter Pan szobor felé is:

Estére elhívott az elbúcsúztatott volt lakótárs salsázni, és hát ha már Londonban vagyunk, használjuk ki a lehetőségeit!:) Már korábban találkoztunk, bejártuk Notting Hillt (valamint a városnak még néhány részét, amiket azóta sem tudok beazonosítani), majd beültünk még a tánc előtt enni egy kicsit Jamie Oliver éttermébe a Notting Hill Gate-nél. Egy ilyen elég érdekes lamb wrap-et ettünk, volt benne minden, idézem: "A soft tortilla wrap stuffed with shredded slow-cooked lamb, homemade houmous, chilli, garlic mushrooms, toasted pine nuts, pomegranate seeds & fresh mint, all in a creamy mint & yoghurt dressing". (Aki esetleg kevésbé ért angolul, volt benne a bárányhús mellett humusz, gomba, fenyőmag, menta, gránátalma, joghurtos mártás, valamint valamilyen pácolt hagyma és saláta is) Imádom az ilyen ételeket, amikben abszolút össze nem illő dolgokat párosítanak össze - és persze az ilyenekből jönnek ki általában a legjobb ízélmények.

Maga az étterem is tök jó volt, az elrendezés, a hangulat, a design - igazán egyedi. Plusz érdekesség, hogy mindkét szint (földszint és emelet) közepén körkörösen pultok vannak, sütőkkel és egyebekkel felszerelve, ahol az emberek ott rögtön meg is tanulhatnak különféle ételeket elkészíteni, ha befizetnek egy cooking lesson-re.

 A salsára már kicsit késve érkeztünk (nem egyszerű az angol tömegközlekedés, még két lábon sem), de nem maradtunk le semmiről igazából, és tök jó, a végére egy egész koreográfiát végig tudtam táncolni!:) Jó dolog ez a salsa, gratulálok annak, aki kitalálta.

Utána még visszamentem az Oxford Street-re, Nóri 11-kor végzett, és együtt mentünk haza. Jó hosszú nap volt, nem mondom... :)

Nem traktállak már titeket ma több bejegyzéssel, mindenkinek jó éjszakát kívánok, vagy lassan már inkább jó reggelt - ha jól számolom, Magyarországon már fél 2 van... Vigyázzatok nagyon magatokra!!:)

Ági és Nóri

Ui.: Mostmár biztos, hogy október 7-én hazaugrunk Magyarországra egy 2 napra, alig egy órája megvettük a repjegyeket is!!!:) Szóval see y'all soon!

Üdv Mindenkinek!

Kicsit lemaradásban vagyok, de most végre megint sikerült nekiülnöm az írásnak, úgyhogy most rögtön két bejegyzést is kaptok... :)

Na szóval... Múlt szombaton elbúcsúztattuk a régi/új lakótársat, összejöttek a ház lakói (többnyire), és elmentünk Wood Greenbe egy igazi, hangulatos angol pub-ba. Utána itt a házban még elvoltunk egy jó darabig, a "búcsúzó" lakótárs megtanította egyesével az összes lánynak a salsa alaplépéseit, és csoportosan még vagy hajnali 4-ig beszélgettünk. Amikor 8-kor keltünk... Szóval teljesen frissen és fitten nyomtuk le mindketten a magunk 10 órás műszakját vasárnap.

Viszont bármilyen fáradt is voltam aznap, volt egy nagyon jó felfedezése a napnak. Igazából abból indult az egész, hogy nagyon féltem, hogy el fogok aludni, ezért bőven időben felkeltettem magam, és valahogy már nyitás előtt 20 perccel odaértem a bolthoz. Mivel a másik lány nem volt még ott a kulccsal, ezért hát elindultam, és továbbmentem a bolttól még egy 20 métert - és megláthattam, hogy milyen szép környék is van 20 méterre a munkahelyemtől... El se hiszem, hogy eddig nem tudtam ezt az elképesztően nagy távot megtenni. Azt eddig is láttam, hogy van ott valami híd, amin az autók átmennek, de azt nem, hogy arrébb van egy kisebb gyaloghíd is, hangulatos leülős helyekkel, fűzfákkal, folyóparttal, meg minden... Annyira szép, teljesen beleszerettem abba a helybe. Néhány kép, csak hogy el tudjátok kb. képzelni...

A szüneteimben is kimentem ide, és a kis hídon ülve, vagy lent a parton csodáltam a környéket. Csak néztem, szívtam magamba a nagyfényt (igen, én, nekem is furcsa volt az élmény), és csodáltam...

Jaj, és még egy kis vicces epizód... Az első szünetemben kimentem kávéért (az egyik lány mondta, hogy a sarkon lévő kis kajáldásnál a Vanillás lányok kedvezményesen kapnak kávét), nagyon meg is örültem, hogy 1,5 font helyett 1 fontért kaptam kávét, és szépen leültem a folyóparton lévő kis Starbucks elé a lépcsőkre. Éppen elkezdtem iszogatni a jó kis akciós kávémat, amikor kijön egy srác egy kis poharakkal megpakolt tálcával, és elkezd kiabálni: "Free Starbucks coffee!"

Mondom ilyen nincs, itt örülök a kedvezményes kávémnak, erre mint kiderül, kaphattam volna ingyen is... Na sebaj, gyorsan megittam, ami a kezemben volt, és amikor jött a fiú a következő körrel, és is elfogadtam egyet - jó lesz majd a következő szünetre, hosszú az a 10 órás nap, ha 3 és fél órát alszik az ember (lánya)... :)

Ennyit a hétvégéről... Mindjárt jelentkezek még a mostani hétről is egy kicsit.

Take care!:)

Az alábbiakban láthattok egyet-kettőt a ruhákból, amiket az elmúlt munkanapjaimon választottam. Rögtön már az első nap nagy problémába ütköztem: túl magas vagyok... A legtöbb ruha túl rövid nekem, és mivel egységes méretezés van, azért nem válogathatok a méretekből. Na sebaj, azért végül csak sikerült mindig valamit találnom... Például ilyeneket:

 Aprólékosan hímzettek, nekem nagyon tetszenek... (Tudom, fantasztikus minőségűek a képek ezek a gyorsan lopva lekapott képek, és nem, ne nézzétek a fejemet, nem az a lényeg, és amúgy nem igazán szeretek tükörben fotózgatni/pózolgatni, de ezt most nem tudtam máshogy megoldani...)

Jaj és a hét jó híre, hogy kedden kézhez kaptam az 1. fizetésemet!!:) Egyelőre még csak egy napit (a múlt péntekért), de már ettől is madarat lehetett volna fogatni velem... :) Ünneplésképp vettem két 89 p-s tortát az Icelandben, az egyiket meg is ettük Nórival... :D (Ilyen áron értelemszerűen nem adnak valami nagy tortát, de azért finom volt, karamellás sajttorta, hmm...:) )

Valamint visszatért Magyarországról egy régebbi lakótárs innen a házból, mondjuk csak 1 hétre, mert már megy is tovább. Viszont nagyon jófej, iszonyat vicces, jókat eldumálunk vele, közben már nem bírják a nevetőizmaink... :) Holnap este már búcsúztatjuk is, talált új (jobb) lakhelyet.

Mi is történt még az elmúlt héten...

Nóri rengeteget dolgozik, ki is van rendesen, minden munkanapja 10 órás, elég durva beosztása van... Viszont azzal biztatom, hogy ha megkapja ilyen beosztások után a havi fizetését, olyan gazdag lesz majd, főleg hozzám képest, hogy nem tud majd vele mit kezdeni... :D (Na jó persze nem, de a mostani helyzetünkhöz képest abszolút:) ). Nekem a héten 43 órám van, ami úgy elég jó, jövő héten viszont csak 36 lesz, azután 39. Elvagyok velük, de a Nóri közel 50 óráihoz képest sehol nem vagyok... A hétvégék viszont mindig 10 órásak nekem is, úgyhogy szurkoljatok holnap-holnapután, hogy túléljem, főleg, mert következőnek csak szerdán lesz szabadnapom.

Voltunk tegnap a bankban is, újra megnyitottuk a számlámat gyorsan (szegényt lezárták, miután 2 évig semmi mozgás nem volt rajta, és talán csak 5 fontot hagytam rajta még anno... :D), meg elintéztem még amit kellett, a jövő heti program pedig Nóri bankszámlájának a megnyitása lesz. Ja és Nóri anyukája kiküldte nekünk a Europassokat, úgyhogy végre azok is megvannak!:)

Fura, hogy nem állandók a lakótársak, jövő hétre szinte mindenki lecserélődik, és a munkahelyemen is ez a helyzet most kb, végre megismertem egy-két lányt, erre már mennek is el...

Oké, mostanra ennyi elég is lesz a kisregényből, jó éjt mindenkinek, és szép, pihenős hétvégét!:) (Pihenjetek legalább helyettünk is...)

Üdv: Ági (és Nóri - bár még hajnali 1-ig dolgozik) :)