Szép jó estét Mindenkinek!:)

Csapjunk is bele rögtön a közepébe...

Múlt hét szerdától a Vanilla London másik üzletébe helyeztek át, amitől eleinte eléggé paráztam, ugyanis mivel kicsi az üzlethelyiség (a camdeni Vanilla méretének max. negyede), ezért ez ilyen egy emberes munkahely - szóval úgy kellett mennem már szerdán, hogy tök egyedül leszek. Egyedül nyitok, egyedül zárok, napközben egyedül kezelem a pénztárgépet, könyvelek, raktározok, fogadom a telefonokat, foglalkozok a vásárlók minden gondjával-bajával. Mindezt úgy, hogy előtte még csak nem is voltam ebben az üzletben, azt sem tudtam, hogy hol találom a különféle kapcsolókat... Nagyjából mindent leírtak, de azért majdnem elkapott a pánikroham, amikor reggel nem nyílt egyik ajtó sem (se a kulcsos, se a kódos), a pénztárgépet sem sikerült kinyitnom, meg úgy összességében semmi nem jött össze... Az üzlet hátuljában vannak viszont az irodák, ahol a tulajok többnyire dolgoznak, és még nemigen sikerült kiigazodnom rajtuk, szóval kicsit stresszes volt a helyzet eleinte. Azóta azért már nagyjából beleszoktam, miután lehúztam ott egymás után hat 9 órás napot. Nagy előnye a másik üzlettel szemben, hogy van szék (!!), amire le is lehet ülnöm (!!!), nem kis dolog... Valamint a hétvégés műszakok rövidebbek (nem 10 órásak). Viszont kint van Finchley-ben, ami úgy kb a világ vége, 2-3 busszal kell mennem, és mindegyik csak negyed-félóránként jár. Valamint nincs igazán ebédszünet, mint Camdenben, mivel egyedül vagyok, és nem hagyhatom ott a boltot - de azért ehetek persze, hátul a konyhában, csak figyelnem kell, hogy csilingel-e a kis csengő az ajtó fölött. És már fejből nyomom lassan Adele, Ciara, Lana del Rey és Shakira összes számát... (Állandóan ugyanaz a lista megy az ipodról, nincs túl nagy választék sajnos.) És már vagy 20 soron végiggondoltam az egész életemet... Ugyanis nem panaszkodhatok, bőven van időm gondolkodni. Mivel ez egy városszéli kis bolt, nemigen jár arra egy turista sem, csak helyiek, és ők is csak eléggé elvétve. Simán eltelik akár 2-3 óra is úgy, hogy senki nem jön be, én meg csak nézek ki a fejemből, vagy Rolling in the deep-et énekelgetek magamban...

Viszont az elmúlt néhány nap alatt (nagy ráérésemben) sikerül összeállítanom egy listát a különféle vásárló-típusokról. Legalábbis az én nézőpontomból. Íme...

1. A lelkiismeretes

Aki még azért is elnézést kér, hogy fel kellett állnom a székből, amikor ő belépett az üzletbe, és ha meg is mozdít egy vállfát/övet, gondosan visszaigazítja, nehogy bármi munkám legyen miatta.

2. A tornádó

Az előző ellentéte, aki beviharzik az üzletbe, minden egyes ruhát külön kirángat, megmozgat, körbemegy így a helyiségen, majd rögtön távozik is (nem próbál fel semmit, nem vesz semmit). De ő legalább gondoskodik róla, hogy utána negyed óráig ne unatkozzak.

3. A süket-néma(-vak?)

Aki köszönés nélkül lép be az üzletbe, amikor hangosan ráköszönök, akkor sem reagál, úgy járja végig a kb 4x4 méteres üzlethelyiséget, hogy rám se néz, majd ugyanúgy köszönés nélkül távozik. (Annak ellenére, hogy amikor már közeledik az ajtó felé, én tisztán és érthetően utána szólok, hogy "thank you, bye, have a nice day!") Más szóval úgy is mondhatnánk, hogy bunkó.

4. Aki a stylist-jának gondolok

Őket igazából nagyon bírom. Kikérik a véleményem, hogy melyik ruha illik hozzájuk jobban, milyen kiegészítőket ajánlok a szerelésükhöz, illetve mit kellene felvenniük egy közelgő esküvőre/bulira/első randira.

5. Storyteller (a nagy mesélő)

Aki csak azért jön be az üzletbe, hogy elmesélhesse élete történetét. Kezdve onnan, hogy miért nem házasodtak össze a barátjával 3 éve, meg hogy jött a gyerek, aztán meghalt az anyukája, és a szülei szabók voltak, és hogy pont most esett át egy valamilyen gyomortükrözéses műtéten. Persze a hegeket is kérdés nélkül megmutatja. (Nem vicc.)

6. A szerencsétlen

Akit nagyon szeret Murphy. Vagy nagyon utál. Aki képes kiválasztani azt a 3-4 árucikket a boltból, ami hibás/utolsó darab/nem, nincs más színben/túl kicsi/nagy. És bármit kérdez, én csak azt tudom mondani, hogy "I'm really sorry...".

7. A problémás

Akinek nem elég a kínálatunk, vagy nem úgy, nem akkor, a managerrel akar beszélni, vagy kiharcolja, hogy felhívjak valakit telefonon, aki tud válaszolni az értelmetlen kérdéseire, vagy áthozat ruhát/táskát a camdeni üzletünkből, mert ő nem tud megtenni oda egy negyedórás utat. Inkább vár rá egy hetet, amíg megérkezik. No problem.

8. Az alkudozós

Aki azt hiszi, hogy piacon vagyunk, és alkudozni akar az árból. Rajta van a cetlin, hogy 34 font. Ő ad érte 20-at. Többször elmondom neki, hogy nem adhatok belőle kedvezményt. Oké, akkor 25-öt. Reménytelen... (És naponta akad legalább egy ilyen.)

9. A normális

Aki köszön, visszamosolyog, kedves, udvarias, nem dúl fel mindent, esetleg még vesz is valamit. És én úgy érzem, hogy máris megérte bemenni dolgozni.

+1. A kimonós csávók

Tudniillik a tulaj házaspárnak (kínaiak vagy japánok) vagy szemben egy japán sushi étterme, és a férj többnyire ott tartózkodik. És időnként elromlik a kártyaolvasójuk. Ilyenkor átküldi az egyik kimonós pincért/szakácsot, hogy szaladjon át érte. Ha meg nekem kell, mert egy vásárló bankkártyával szeretne fizetni, fel kell hívnom a tulajt, hogy küldje vissza, legyen oly szíves. És már rohan is a kimonós ürge. Vagy maga a tulaj. Szintén kimonóban. Hogy lehet így komolyan venni...

A hétvégén majd még jelentkezünk, addig is szép napokat Mindenkinek!:)